Maradt a régi vezetőség, kivéve a felügyelő bizottság!

TÉMA: Közkívánatra
1 éve 11 hónapja ezelőtt #170
Többen kérdeztétek, hogy írtam-e, mit írtam, miért nem írok erre az oldalra, hiszen többnyire ismertek, tudjátok, hogy van véleményem, de valószínűleg a korom miatt már meggondolom mikor és kinek mondom el azt.
A mai napig vannak olyan nagybetűs SZAKEMBEREK, akiknek kikérem és értékelem a véleményét. Ők azok, akik nem csak edzői a versenyzőknek, hanem kicsit barátai, kicsit szülei, kicsit bizalmasai, amolyan igazi pedagógusok, valódi edzők! Nekem is ilyen edzőm volt, a szüleim támogatása mellett NEKI köszönhettem, hogy két olimpián is részt vehettem.
Úgy döntöttem, ha már írok, akkor azt úgy teszem, ahogy eddig is (pl. a Lovasszövetség oldalán Elnök Úrnak - sajnos arra a kérdésemre a mai napig nem kaptam választ) NÉVVEL!
Nem szeretnék senkit leszólni aki anonim ír, néhány éve még én is féltem volna véleményt nyilvánítani....ma már nem!
Tudom, hogy máshogy látom a dolgokat, mert nem csak 3 gyermek édesanyja vagyok, de olyan pedagógus, szakosztályvezető is, aki azért választotta a szakmáját, mert szereti a gyerekeket! Így az előttem felszólalókkal, több pontban is egyetértek!
Én nem vagyok szakember és soha nem is szóltam bele szakmailag edzők dolgába, de a gyerekeim és úgy általában a gyerekek lelke miatt biztosan más döntéseket hoznék.
Egy dologban értek csak egyet a vezetőinkkel, illetve bizonyos vezetőkkel:
Nekik CSAK az eredmények számítanak, nekem sokkal inkább a gyerekek lelke!
Szerintem lehet úgy is eredményes egy csapat, hogy közben nem gázolnak át családokon, gyerekeken. Sőt, hosszú távon csak így érdemes eredményesnek lenni.
Nem igaz, hogy a gyerekek ezeket a sokszor szívtelen döntéseket hamar kiheverik........a saját gyermekemről tudom, hogy ma is emlegeti azt a bizonyos osztrák versenyt, ami kb. 3 éve volt és ahol az eredményei ellenére sem lett csapattag. Vagy azt az edzői minősítést, amit a gyerekem és a csapat nagy része előtt nekem szegezett egy edző:
"Ne láss bele olyat a gyerekedbe, ami nincs benne!"
De igenis benne van....az elmúlt évek is ezt bizonyítják!
Büszke vagyok rá!
Nézzük csak az idei év két válogatóját: egy általános, vagy akár gimnáziumi osztályban is évekig egy osztályfőnök van. Itt a két válogató versenyen összesen 5 vezető van.
Félreértés ne essék, egyikőjükkel sincs semmilyen személyes problémám, sőt van akit kimondottan kedvelek, de ez nem a szimpátiától szól.
Ennyi vezető két válogatóversenyen hogy segíti a csapatszellemet, a bizalom kialakulását?
Szerintem ehhez még szakembernek sem kell lenni. Miért nem lehetett az 5 vezető közül egyet kiválasztani? Most is tudnék olyan Lovasszövetséghez tartozó vezetőt mondani, aki egy személyben is el tudná látni ezt a feladatot, hiszen jó szakember, nincs tanítványa, beszél idegen nyelvet, szakmailag maximálisan képben van.......
Ő valamiért mégsem jó!
Ha nem lenne ekkora szerelem a gyerekemnek a lovaglás, a ló, talán mindezekre csak legyintenék, így viszont bízom egy olyan jövőben, ahol érték a szülő, aki a gyermeket menedzseli és még nagyobb érték a GYEREK, aki az előbb leírtak ellenére sem akar elszakadni ettől a sporttól!

Tisztelettel: Kisgergelyné Sz Éva

U.i.: Ez "csak" :) egy vélemény, akinek nem inge........
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.